-Nem érdekel, hogy mit mondtok,úgyis elmegyek innen, és kész!!!
-Azt hiszed, hogy ott jobb lesz neked? Te nem tudsz semmit az életről. Attól, hogy egyedül maradsz, nem fogunk ott lenni ,hogy megmondjuk, hogy mit tegyél és mit ne, hogy mi helyes és mi nem attól még nem fogsz azt tenni amit akarsz, majd rá fogsz jönni, hogy ez nem így működik.
-Aha, persze, de mindegy mivel úgysem lesztek ott, amikor majd rájövök bármire is. (Azzal kimentem az ajtón)
Felültem a buszra, és útközben Lali felé, azon gondolkodtam, hogy miért ilyenek velem a szüleim, elárulva éreztem magam, mintha össze esküdtek volna ellenem. Megbántottak azzal, hogy óvni akartak, de akkor én ezt még nem láttam.
-Na szia! (mosolyogtam rá, a könnyeimet vissza tartva)
-Hát szia ! (és ő vissza mosolygott rám, mintha az égvilágon semmi baj nem lenne, mintha minden verőfényes napsütésben sütkérezne.)
-Minél hamarabb kell találnunk valamilyen külföldi melót, mert én itt képtelen vagyok tovább maradni.
-Hát én találtam is valamit. (aztán csak mosolygott rám mint a vadalma )
-Na áruld el akkor mi az!
-Amikor haza érünk megmutatom, mert így pontosan nem tudom elmondani.
-Hát jól van akkor. (hozzájuk fele menet azon töprengtem, hogy a szüleim, hogyan fogják fogadni azt, ha külföldre fogunk utazni. Már azon kiakadtak, hogy Szentgyörgyre akartam költözni. Ha meg tudják, hogy több ezer kilométerre akarok menni tőlük, még az is lehet a végén bezárnak. Na jó azt nem hiszem de fogalmam sincs, hogy hogyan álljak elő ezzel a tervemmel.
-Találtam az erdélyi apróhirdetések oldalán egy munkalehetőséget. Azt írják, hogy frissen végzett tanulókat, tapasztalat nélkül felvesznek, Németországba dolgozni. Szállodába keresnek szoba takarítókat.
-Hm ez tök jól hangzik, figyelj legalább az eső nem üt , a nap nem süt, nincs hideg.
-Aztán ők adnak képzeld lakást, nézd csak azt mondják, hogy teljesen felszerelt lakásaik vannak, ahol körülbelül hat fő lakik.
-Na ez sem hangzik rosszul.
-Plusz nézd csak heti egy német óra áll a rendelkezésre azoknak akik tanulni akarnak.
-Ha még emellett németül is tanulhatunk annyira nem rossz dolog, én úgy gondolom.
-Felhívod?
-Én fel, adj egy telefonszámot.
-Tessék. (ő ide adta a számot és én tárcsáztam)
-Jó napot kívánok, érdeklődni szeretnék a munka iránt.
-Természetesen lehetséges, mit szolna mondjuk egy időponthoz?
-Az nagyon jó lenen, örülnénk neki.
ekkor kaptunk egy időpontot.
-Rendben akkor köszönjük szépen a viszont hallásra.
-Viszhall.
Na jövő héten szerdán mehetünk, kaptunk időpontot.
-Hú az nagyon jó lenne, remélem be fog válni a munka.
-Én is remélem.
Nos itt kaptunk reményt az új életre. Nem kell mondanom, szerintem mindenki reménykedik valamiben. Van aki csak abban, hogy ma legyen amit meg egyen, mások, hogy milliókat kereshessenek egyetlen nap alatt. Mi pedig abban, hogy el tudunk jutni külföldre dolgozni , hogy egy kevés pénzt tudjunk gyüjteni. Amint meséltem nektek annak idején is amikor neki kezdtem olvasni könyveket egyfajta remény fogott meg bennük. Reményt adtak, hogy más ember lehetek, hogy igenis meg tudom valósítani az álmaimat. A szomszédomba költözött egy lány pár évvel ezelőtt. Meg is ismerkedtünk meg minden, na a lényeg az lenne, hogy ő írt egy blogot. Engem nagyon kiváncsivá tett, így hát megmutatta, és be vett maga mellé. Így történt, hogy egy pár részt elkezdtünk ketten írni. Nos ebből kifojólag következett az be, hogy kedvem kerekedett, egy saját bloghoz. Természetesen segítséget kértem tőle, hogy ez, hogy működik meg minden. Ő türelmesen elmagyarázta nekem. Így történt, hogy neki láttam a "Véres utazás"című blogomnak. Ez volt a legelső írásom.Voltak egy páran akik olvasták, de annyira nem sikerült olyan átütőnek. Maradtam csak az olvasásnál inkább. Olvastam minden egyes órán, majd buszon szüneten, otthon, hajnalig akár. Elbújtam a problémák elől, az a tény elől, hogy habár sikerült a különbözeti vizsgám, és át tudtam menni egy másik osztályba, ezek ellenére nagyon sok gyomor ideggel mentem iskolába. Az osztályfőnökünk a legelső közös órán így jelentette ki magát: Aki nem ebbe az osztályba tartozik azok garantálja év végéig ki fog bukni. Nos igen én nem tartoztam oda, csak oda rakattam magam át, én nem voltam olyan mint ők, nem is néztek úgy rám. De találtam egy lányt aki úgy ahogyan de elfogadott. Tudni lehet, hogy az iskolai lánybandák a legrosszabbak minden banda közül. Ha valaki más, nem követi a divatot, meg ilyenek, akkor őt kitaszítják, kiközösítik. Ez nem volt másképpen ott sem. Elmentem Benedek Elek megemlékezésére és ezért csúfoltak ki. És még sok másért is. Nem kell mondanom év végére romából megbuktam. Elmentem pótvizsgára, de sikerült átmennem, Hurrá jöhet a következő év. Következő évben beteg lettem. Elkaptam egy nagyon rossz baktériumot, nagyon keveset mentem iskolába, korházba voltam általában, vagy otthon. Nem kell mondjam, hogy lemaradtam az anyaggal, nem volt kedvem tanulni, nagyon rosszul éreztem magam, bukásra álltam matekból, románból, és angolból is.Év végére próbáltam össze kapni magam de nem sikerült. Angolból nem voltam annyira rossz, de valamiért a tanárnő engem nem bírt. Könyörögtem, hogy engedjen át mert akkor mehetek pótvizsgára, de ő nem. Megbuktatott. Most már teljes volt a szégyen. Mindegy volt , hogy ez azért történt mert beteg voltam, Senkit nem érdekelt. Senki nem nézte azt, hogy min mentem át, ez nem szimpla meghülés volt, 2 évig kaptam moldamin injekciót farba. És még így is szarul voltam folyamatosan. Szó szerint leszarták a tanárok. De talán ez volt nekem a megváltás, utólag mint kiderült, egy tanár mesélte el az édesapámnak, hogy hallotta , hogy direkt meg akartak buktatni, a jó ügy érdekében. A jó ügy érdekében tönkre teszik egy diák önbecsülését mások előtt. Tönkre teszik a szülő gyerek közti kapcsolatot. Egy olyan sebet ejtenek rajta amit talán soha nem lesz képes begyógyítani. Na ez Románia! Erről szól otthon minden. Mert itt mindenkinek akinek befojása van vagy pénze ami egyenlő a befojással, azt átengedik. Olyan diákok is jártak az iskolába akinek a szülei befojásosak voltak, érdekes egy sem bukott meg, pedig nem voltak okosabbak nálam. Nem tartom ásznak magam, félre értés ne essék, de azért megbuktatni, nem hiszem, hogy ezt érdemeltem volna. Szomorú, hogy a 21. században is ott tartunk, hogy mindegy a járulékos veszteség, mindegy, hogy egy fiatal életét tönkre teszik, csak azért mert , valami nagyobb ügy érdekében. Utólag természetesen a szüleim megérdeklődték a tanfelügyelőségén, és mint kiderült, az osztályfőnököm kellett volna kezdeményezzen egy enyhítő körülmények közti eljárást. Tekintettel a betegségemre. DE már mindegy, meg történt a baj. már nem lehetett vissza csinálni. Románia, a tanügy, a drága tanáraink így bánnak a gyermekeinkel. Csak egy példa: Még akkoriban történt velem, mielőtt megbuktam volna. Közgazdaság óránk volt, és beszéltünk a tanárnőnkel, arról, hogy jelenleg mennyi pénzt lehet külföldön keresni. Nem igazán szoktam órán felszólalni, mivel a cége az mindig, hogy az osztály kigúnyol. De mindegy is félre téve ezt meg szólaltam, hogy jelen pillanatban a testvérem barátja Németországban dolgozik és havi 1500-1600 eurót keres mint csontoló. Érdekes módon az osztálytársaim nem gúnyoltak ki, mire megszólal a tanárnő, így: Nem hiszem el, és jobb lenne ha nem hazudoznál össze vissza. Nos ilyen megnyilvánulást tanusítanak drága tanáraink. Mit gondoltok , ha a tanár így mer nyilatkozni, akkor mégis miért ne nyilatkozna így egy diák. Nem azt mondom, hogy a diákok nem rosszak. De álljunk meg és gondolkodjunk el, hogy hogyan képes egy tanár azt mondani hogy ne hazudj, egy ilyen szituációban. Nos azok után nem is mondtam semmit. Mivel nem mertem vissza szólni, csak ki mentem szüneten a mosdóba, és egyet sírtam, mert utána mindenki cikizni kezdett. Szép, 35-40 éves tanárnő erre képes. Mondhatom szép dolog egy 16 éve lányt ilyen módon szellemileg bántalmazni. Gratulálok minden tanárnak aki így nyilvánul meg. Nem foglalkozva semmivel, csináljátok, büszke lehet magára a Romániai magyar pedagógia. Ezt értétek el.
2020. január 25., szombat
2020. január 18., szombat
Álmok és Románia
-Na képzeld, hogy találtam egy munkát.
-Na halljuk akkor.
-Szóval uborka szedés, 9,05 euró per óra, szállás ingyen, és van napi kantin is.
- Hát nem azért de ha akarsz menj oda egyedül, én biztos, hogy nem megyek oda.
-Ok akkor keressünk mást.(Mondtam mérgesen). Néztem, de mind ilyen idős gondozás van, nem azért mintha nem tisztelném az öregeket, de egy idegen nyelvű embert nem szeretnék valahogy pelenkázni, mondjuk magyart sem, sem senkit ha egyszer nem muszáj. Mellesleg a hirdetés úgy van megírva, hogy: "Beteg Apolas Angila", és tényleg ezek után mit lehetne elvárni ettől a munkától, illetve munkaadótól. Rengeteg a raktári munka, de a baj az, hogy nem is ismerünk onnan senkit, akitől megkérdezhetnénk, hogy milyen a munka.
-Hát igen, és azért jó lenne legalább tudni róla egy két dolgot, mégis csak külföldre akarunk nyelv nélkül elmenni.
-Anyudék mit mondtak?
-Mire?
-Hogy ki akarunk menni dolgozni valahová.
-Még nem tudják, csak azt, hogy esetleg Szentgyörgyre költöznénk együtt, és képzeld, amúgy apumnak van egy haverja, akinek van egy lakása Szentgyörgyön, és most keres bérlőt, esetleg kedvezményesebb áron kicsivel meg is kaphatnánk.
-Na ez amúgy nem lenne rossz ötlet. S egy kis protekcióval elintézném, hogy gyere a Kauflandba.
-Hát jó de mondtad, hogy oda kell tudni románul, amit ugye én nem tudok.?
-Jó, hát valahogyan el lehetne ezt intézni.
-Hmm, hát nem is tudom.
-Szia, haza jöttél?
-Aha, hallod apu, be akarnánk költözni Szentgyörgyre.
-Hogy mit??
-Hát munkába kellene állnom.
-De nem Szentgyörgyön!
-Miért? Most már végeztem az iskolával azt csinálok amit akarok! Alig várom, hogy elmenjek innen, és többet ne parancsolgassatok, elegem van belőletek, és hogy mindent jobban tudtok mint én, ez az én életem!!
-Hálló, szia , mondtam apumnak, hogy be akarunk költözni Szentgyörgyre, de nem akarja hagyni.
-De már nem szólhat bele, már elvégezted az iskolát, már nem vagy gyerek!
-Tudom, de ha elmegyek anyut megeszi, miattam.
-És a tesód? Vele is ezt csinálta? Na ugy-e hogy nem?
-Ő más, neki mindent megengedtek.
-Mindegy most hagylak, szia.
-Szia.
Akkor nem hittem el, hogy Édesapám jót akart, és nem akarta, hogy igazából fel adjam a tanulást. Azt, hogy talán egy életen át más munkát is végezhetnék mint fizikai munka. Ő nagyon sokat dolgozott életében, kemény fizikai munkát, azért, hogy nekünk a testvéremmel mindenünk meglegyen. Gyermek koromban mindig kellett mennem a mezőre, dolgozni, segíteni Édesapámnak, és mindig haragudtam érte, bár most sem szeretném azt csinálni, mégis a mostani eszemmel, szívesen segítenék, mert tudom, hogy mindent értünk tett, hogy nekünk több jusson, jobb életünk legyen mint neki. Bár sosem mondta, hogy szeret, és sosem a szavairól volt híres, most mégis tudom, hogy mi vagyunk az akit a világon mindennél jobban szeret. Még most is bármit megtenne értünk. Amikor legelőször eljöttem otthonról, a hazámból, az otthon melegéből, azt hittem áldás, hogy megszabadultam, hogy bármit megtehetek amit csak akarok. Hogy sokkal több vagyok ez által, azt éreztem, hogy na majd most én kezembe veszem a sorsomat, amit eddig szerető kezek egyengettek, formáltak. De sajnos bele tellett egy kis időbe, amíg rá jöttem, hogy azok a kezek nem vertek, csak óvtak. Kis koromban mindig beszéltük munka közben a mezőn, hogy mi legyek ha nagy leszek. Tele voltam álmokkal, Torna tanár akartam lenni először. Apukám is örült volna neki, aztán mondta menjek Kántornak, vagy ápolónőnek. Hát az ápolónői munka sosem tetszett. Mindig is irtóztam minden ilyen dologtól, ami egyetemes kapcsolatban áll a tűvel, a vérrel stb. Azt passzoltam is az első adandó gondolatkor. Na de nem is kell elmondjam, hogy tanulni sem nagyon szerettem, és olvasni még annyira sem. 15 éves koromig szégyen nem szégyen elmondani, de ez a valóság, hogy egyetlen könyvet sem olvastam el. Aztán történt valami. Be kerültem egy gyenge osztályba. Ez is csak a Romániai tanterv csodás eredménye. Szóval szakiskolába kerültem liceum helyett. Természetesen abból sem volt sok választás, csak három. Autó szerelői, Faipari, vagy textil. Lány létemre természetesen a Textil osztályt választottam, de még mielőtt választanom kellet elmondom, hogy e csodás országban, hogyan is működik ez. Az-az hogyan működött nekem. Az egész 5-8 osztályos átlagomat nézték plusz írtunk a fő tantárgyakból egy vizsgát nyolcadik végén, és az összesítés alapján besoroltak minket a választott osztályokba. Pl én választottam a turizmust elsőnek és mellette a textilt, mivel ha nem férek be a turizmusba akkor kerülhetek a textilbe. Ezzel eddig nem is lenne semmi gond, csak a bökkenő az, hogy a fő tantárgyak nálunk a matek, a magyar, a történelem vagy földrajz, és természetesen a román. Nos matekból nem voltam rossz, de jó sem. Magyarból is erős közepes, történelemből is közepes, na de a román, hm, mit ne mondjak, hogy az erősen gyenge kifejezés nem takarja azt, amit én akkor tudtam. Mit sem kell mondjak, hogy ott sem sikerült valami jól a vizsga. Emlékszem harmadikos lehettem, amikor román szavakat kellett megtanuljak, a román órákra napi húszat vagy néha még többet, de nem ment. Egész áldott nap tanultam, mivel tudtam, ha nem tudom, akkor anya mérges lesz. Egész nap tanultam, estére már sírtam, mivel amikor anyukám ki kérdezte őket, a húszból talán hármat tudtam. Soha nem ment ez a nyelv nekem. Minden este imádkoztam lefekvés előtt, és imádság végén kértem az istentől, hogy segítsen, hogy tudjam megtanulni. Bocsánat kicsit elkalandoztam, szóval az van, hogy természetesen amint mondtam az előbb is, textil osztályba kerültem, ami azért nem volt annyira nagy dicsőség. Tanulók közt sem, de a volt osztálytársaim szülei előtt egyenesen borzasztó volt. Nos hallottam, az iskolában, hogy át lehet iratkozni, különbözeti vizsgával. És egész évben arra hajtottam, hogy ez sikerüljön. Matekból az osztály átlagánál jóval jobb voltam. Aztán egy napon mint mondtam is megtörtént a csoda. A magyar tanárnőm, akit mindenki utált. Mit ne mondjak, volt egy modora. Ha megszoktad, később egész elviselhetővé vált. Nos egy nap felajánlott nekem egy könyvet, mivel észrevette, hogy érdeklődöm az irodalom után. A könyv címe úgy szólt, hogy Ábel a rengetegben. Nos nem igazán akartam én olvasni, de hát nem utasíthattam vissza. Haza vittem első nap csak ült az asztalomon. Második napon kinyitottam és elolvastam az első pár oldalt, mire észre vettem már 50 oldalon is túl jártam. Bejött anyu a szobába este 9 óra körül, és meglepődve azt kérdezte, hogy: Te mit csinálsz?. Válaszoltam neki, hogy hát olvasok. Arra ő kérdi, hogy mit. Én meg válaszoltam. Nos nem kellet két nap és ki is olvastam a könyvet, nagy boldogan vittem vissza a tanárnőnek, hogy kész is vagyok vele, mire ő kezembe nyomta a könyv folytatását. Tágra nyílt szemmel, izgatottan a kezembe vettem, de most nem tudtam várni az olvasással, amíg haza értem, már más órákon, neki kezdtem olvasni. Nos én így szerettem bele az irodalomba, a könyvekbe. Van valami furcsa vonzásuk, tudjátok, ha olvasol, olyan mintha mindenre képes lennél. Eggyé tudtam válni a karakterrel, és megfeledkeztem egy pillanatra arról a tényről, hogy én csak egy szakiskolás vagyok. Az iskola egyik leggyengébb osztályába tartozom. Hogy amikor a falumba elindulok az úton csak azt látom az arcokon, hogy az egyik ember a másiknak súg valamit, talán nem is rólam, de akkor én úgy éreztem, hogy azt suttogják, hogy látod a Szőcs Bandi leánya csak szakiskolába jutott be. Szégyen volt nekem is, és a szüleimnek is. Anyukám próbált megvigasztalni többször is, de apukám ő nem. Láttam rajta, hogy haragszik, hogy nem jutottam egy jobb osztályba, mivel ő is ott dolgozik az iskolánál. Igaz karbantartóként és nem tanárként, de ott volt, és a tanárok tekintetét ő is minden nap látta. Mivel a tanárok szemében is a szakiskola az csak szakiskola volt, és ahogyan tudom, még jelenleg is az sajnos.
-Na halljuk akkor.
-Szóval uborka szedés, 9,05 euró per óra, szállás ingyen, és van napi kantin is.
- Hát nem azért de ha akarsz menj oda egyedül, én biztos, hogy nem megyek oda.
-Ok akkor keressünk mást.(Mondtam mérgesen). Néztem, de mind ilyen idős gondozás van, nem azért mintha nem tisztelném az öregeket, de egy idegen nyelvű embert nem szeretnék valahogy pelenkázni, mondjuk magyart sem, sem senkit ha egyszer nem muszáj. Mellesleg a hirdetés úgy van megírva, hogy: "Beteg Apolas Angila", és tényleg ezek után mit lehetne elvárni ettől a munkától, illetve munkaadótól. Rengeteg a raktári munka, de a baj az, hogy nem is ismerünk onnan senkit, akitől megkérdezhetnénk, hogy milyen a munka.
-Hát igen, és azért jó lenne legalább tudni róla egy két dolgot, mégis csak külföldre akarunk nyelv nélkül elmenni.
-Anyudék mit mondtak?
-Mire?
-Hogy ki akarunk menni dolgozni valahová.
-Még nem tudják, csak azt, hogy esetleg Szentgyörgyre költöznénk együtt, és képzeld, amúgy apumnak van egy haverja, akinek van egy lakása Szentgyörgyön, és most keres bérlőt, esetleg kedvezményesebb áron kicsivel meg is kaphatnánk.
-Na ez amúgy nem lenne rossz ötlet. S egy kis protekcióval elintézném, hogy gyere a Kauflandba.
-Hát jó de mondtad, hogy oda kell tudni románul, amit ugye én nem tudok.?
-Jó, hát valahogyan el lehetne ezt intézni.
-Hmm, hát nem is tudom.
-Szia, haza jöttél?
-Aha, hallod apu, be akarnánk költözni Szentgyörgyre.
-Hogy mit??
-Hát munkába kellene állnom.
-De nem Szentgyörgyön!
-Miért? Most már végeztem az iskolával azt csinálok amit akarok! Alig várom, hogy elmenjek innen, és többet ne parancsolgassatok, elegem van belőletek, és hogy mindent jobban tudtok mint én, ez az én életem!!
-Hálló, szia , mondtam apumnak, hogy be akarunk költözni Szentgyörgyre, de nem akarja hagyni.
-De már nem szólhat bele, már elvégezted az iskolát, már nem vagy gyerek!
-Tudom, de ha elmegyek anyut megeszi, miattam.
-És a tesód? Vele is ezt csinálta? Na ugy-e hogy nem?
-Ő más, neki mindent megengedtek.
-Mindegy most hagylak, szia.
-Szia.
Akkor nem hittem el, hogy Édesapám jót akart, és nem akarta, hogy igazából fel adjam a tanulást. Azt, hogy talán egy életen át más munkát is végezhetnék mint fizikai munka. Ő nagyon sokat dolgozott életében, kemény fizikai munkát, azért, hogy nekünk a testvéremmel mindenünk meglegyen. Gyermek koromban mindig kellett mennem a mezőre, dolgozni, segíteni Édesapámnak, és mindig haragudtam érte, bár most sem szeretném azt csinálni, mégis a mostani eszemmel, szívesen segítenék, mert tudom, hogy mindent értünk tett, hogy nekünk több jusson, jobb életünk legyen mint neki. Bár sosem mondta, hogy szeret, és sosem a szavairól volt híres, most mégis tudom, hogy mi vagyunk az akit a világon mindennél jobban szeret. Még most is bármit megtenne értünk. Amikor legelőször eljöttem otthonról, a hazámból, az otthon melegéből, azt hittem áldás, hogy megszabadultam, hogy bármit megtehetek amit csak akarok. Hogy sokkal több vagyok ez által, azt éreztem, hogy na majd most én kezembe veszem a sorsomat, amit eddig szerető kezek egyengettek, formáltak. De sajnos bele tellett egy kis időbe, amíg rá jöttem, hogy azok a kezek nem vertek, csak óvtak. Kis koromban mindig beszéltük munka közben a mezőn, hogy mi legyek ha nagy leszek. Tele voltam álmokkal, Torna tanár akartam lenni először. Apukám is örült volna neki, aztán mondta menjek Kántornak, vagy ápolónőnek. Hát az ápolónői munka sosem tetszett. Mindig is irtóztam minden ilyen dologtól, ami egyetemes kapcsolatban áll a tűvel, a vérrel stb. Azt passzoltam is az első adandó gondolatkor. Na de nem is kell elmondjam, hogy tanulni sem nagyon szerettem, és olvasni még annyira sem. 15 éves koromig szégyen nem szégyen elmondani, de ez a valóság, hogy egyetlen könyvet sem olvastam el. Aztán történt valami. Be kerültem egy gyenge osztályba. Ez is csak a Romániai tanterv csodás eredménye. Szóval szakiskolába kerültem liceum helyett. Természetesen abból sem volt sok választás, csak három. Autó szerelői, Faipari, vagy textil. Lány létemre természetesen a Textil osztályt választottam, de még mielőtt választanom kellet elmondom, hogy e csodás országban, hogyan is működik ez. Az-az hogyan működött nekem. Az egész 5-8 osztályos átlagomat nézték plusz írtunk a fő tantárgyakból egy vizsgát nyolcadik végén, és az összesítés alapján besoroltak minket a választott osztályokba. Pl én választottam a turizmust elsőnek és mellette a textilt, mivel ha nem férek be a turizmusba akkor kerülhetek a textilbe. Ezzel eddig nem is lenne semmi gond, csak a bökkenő az, hogy a fő tantárgyak nálunk a matek, a magyar, a történelem vagy földrajz, és természetesen a román. Nos matekból nem voltam rossz, de jó sem. Magyarból is erős közepes, történelemből is közepes, na de a román, hm, mit ne mondjak, hogy az erősen gyenge kifejezés nem takarja azt, amit én akkor tudtam. Mit sem kell mondjak, hogy ott sem sikerült valami jól a vizsga. Emlékszem harmadikos lehettem, amikor román szavakat kellett megtanuljak, a román órákra napi húszat vagy néha még többet, de nem ment. Egész áldott nap tanultam, mivel tudtam, ha nem tudom, akkor anya mérges lesz. Egész nap tanultam, estére már sírtam, mivel amikor anyukám ki kérdezte őket, a húszból talán hármat tudtam. Soha nem ment ez a nyelv nekem. Minden este imádkoztam lefekvés előtt, és imádság végén kértem az istentől, hogy segítsen, hogy tudjam megtanulni. Bocsánat kicsit elkalandoztam, szóval az van, hogy természetesen amint mondtam az előbb is, textil osztályba kerültem, ami azért nem volt annyira nagy dicsőség. Tanulók közt sem, de a volt osztálytársaim szülei előtt egyenesen borzasztó volt. Nos hallottam, az iskolában, hogy át lehet iratkozni, különbözeti vizsgával. És egész évben arra hajtottam, hogy ez sikerüljön. Matekból az osztály átlagánál jóval jobb voltam. Aztán egy napon mint mondtam is megtörtént a csoda. A magyar tanárnőm, akit mindenki utált. Mit ne mondjak, volt egy modora. Ha megszoktad, később egész elviselhetővé vált. Nos egy nap felajánlott nekem egy könyvet, mivel észrevette, hogy érdeklődöm az irodalom után. A könyv címe úgy szólt, hogy Ábel a rengetegben. Nos nem igazán akartam én olvasni, de hát nem utasíthattam vissza. Haza vittem első nap csak ült az asztalomon. Második napon kinyitottam és elolvastam az első pár oldalt, mire észre vettem már 50 oldalon is túl jártam. Bejött anyu a szobába este 9 óra körül, és meglepődve azt kérdezte, hogy: Te mit csinálsz?. Válaszoltam neki, hogy hát olvasok. Arra ő kérdi, hogy mit. Én meg válaszoltam. Nos nem kellet két nap és ki is olvastam a könyvet, nagy boldogan vittem vissza a tanárnőnek, hogy kész is vagyok vele, mire ő kezembe nyomta a könyv folytatását. Tágra nyílt szemmel, izgatottan a kezembe vettem, de most nem tudtam várni az olvasással, amíg haza értem, már más órákon, neki kezdtem olvasni. Nos én így szerettem bele az irodalomba, a könyvekbe. Van valami furcsa vonzásuk, tudjátok, ha olvasol, olyan mintha mindenre képes lennél. Eggyé tudtam válni a karakterrel, és megfeledkeztem egy pillanatra arról a tényről, hogy én csak egy szakiskolás vagyok. Az iskola egyik leggyengébb osztályába tartozom. Hogy amikor a falumba elindulok az úton csak azt látom az arcokon, hogy az egyik ember a másiknak súg valamit, talán nem is rólam, de akkor én úgy éreztem, hogy azt suttogják, hogy látod a Szőcs Bandi leánya csak szakiskolába jutott be. Szégyen volt nekem is, és a szüleimnek is. Anyukám próbált megvigasztalni többször is, de apukám ő nem. Láttam rajta, hogy haragszik, hogy nem jutottam egy jobb osztályba, mivel ő is ott dolgozik az iskolánál. Igaz karbantartóként és nem tanárként, de ott volt, és a tanárok tekintetét ő is minden nap látta. Mivel a tanárok szemében is a szakiskola az csak szakiskola volt, és ahogyan tudom, még jelenleg is az sajnos.
2020. január 14., kedd
Az első gondolatok születése
-Nem fog sikerülni, szóval mindegy is az egész, mivel tovább tanulni így nem tudok. Miért nem születtem olyan helyre ahol nem kell románul érettségizni. Mert Románia már csak ilyen, kizsákmányol mindenkit, elnyomva a kisebbségeket. Hogyan tudjak anyanyelvi szinten érettségizni egy olyan tantárgyból ami nem az anyanyelvem? Még annyira sem tudok románul mint például angolul, pedig angolt kevesebbet tanultam, és elhiheted az sem megy annyira jól. Utálom Romániát, és mondanám, hogy ez alatt csak a kormányt értem, de sajnos nem. Nagyon sok román ember ugyanúgy gondolkodik, mint ez az ország. Félre értés ne essék én nem utálok minden egyes román embert, és te se haragudj meg szivem, én anyukádat sem és téged sem utállak, vagy semmi ehhez hasonló. Csak már nagyon elegem van, hogy ebben az országban semmit nem tudok elérni. Őszintén nem tartom magam annyira okosnak, de azért szerettem volna menni egyetemre, és lett volna egy álmom is mint például jó lett volna magyar nyelv és irodalom tanárnő lenni, de ez mind hiába, mivel ez itt mind füstbe ment terv.
-Sajnálom, és én nem haragszom, tudom, hogy te nem minket utálsz és megértem, de nem tudok mit csinálni. Sajnálom, hogy fel kell add az álmodat, de hátha később még sikerül. Ne add fel, elmész dolgozni, lesznek román kollégáid, tanulsz románul, ész akkor még sikerülhet ez az egész.
-Hát nem is tudom, hogy ezek után akarok-e még egyáltalán menni tovább tanulni, vagy egyáltalán itt élni. mit kezdjek magammal, magunkkal, gondoltál bele, hogyha egyszer majd neked is lesz gyermeked, és megkér, hogy segíts románul tanulni akkor mit mondasz? Ok! Tudom, hogy te tudsz románul, de én mit mondok neki? Hogy bocsi de anya nem tud románul, menj apádhoz. Vagy ne adj isten egyedül maradok, nem tudok egy személy igazolványt csináltatni mert nem értem. Menjünk el. Mit kezdünk itt? Ugyanúgy dolgozol te az élelmiszer üzletben 1500 lejért? Engem még oda sem vesznek fel, mivel nem tudok románul. Menjek egy gyárba, ahol ennél még kevesebbért dolgozhatok. Mégis miből élnénk meg? Városon egy albérlet annyira azért nem olcsó, te jobban kellene tudd, hiszen laktál már bent.
-Nem olcsó, de azért megélnénk valahogyan csakis nem?
-De ez nekem nem elég.
-Akkor mit akarsz csinálni van jobb ötleted?
-Menjünk ki külföldre.
-Menj ha akarsz én maradok!
-Mit akarsz kezdeni itt ebből a kis pénzből? Ok, hogy mi meg lennénk belőle mondjuk, de mondjuk 5 év mulva ha családot szeretnénk miből neveled fel a gyerekedet?
-Akkor majd lesz valami, de még nem vagyunk ott!
-És mégis mit akarsz dolgozni, és hol?
-Még nem tudom, a tesómék évek óta Németországban vannak, húsfeldolgozóba, mehetnénk oda, ott tuti van felvétel mindig.
-Arra gondolom nem is gondolsz, hogy reumás vagy, és ott bizony hidegben kell dolgoznod.
-Jó akkor mégis hova menjünk?
-Nem tudom.
-És te hogyan szeretnéd egyáltalán letelepedni kint nyelv ismeret nélkül? Azzal az erővel itt is maradhatunk nem?
-Mondjuk gyűjthetnénk pénzt , felújíthatnánk a lakásotokat vagy a miénket, és akkor majd később haza jönnénk mit szólsz?
-Hát jó egyenlőre legyen így. De még mindig nincs olyan munkahely, amit esetleg csinálhatnánk.
-Keressünk a neten, írjuk be , hogy : Munkahelyek németországban mondjuk, vagy tudom is én.
-Jó, ha találsz valamit szólj.Ok?
-Oké.
Nos így született meg bennünk, a nyomos ok, hogy miért is menjünk ki, illetve miért ne mardjunk itthon. A mai világban gondolkozzunk el azon, hogy hova jutottunk, hogy gyermekeink, gyermekeitek, sajnos el mennek több ezer kilométerre, élni, dolgozni, pénzt gyűjteni, hogy mondjuk vegyenek egy autót, vagy felújítsanak egy házat, hogy meg alapozzák az életüket. El mennek idegen országban, nyelv ismerete nélkül, a jobb életben bízva. Reménykedve indulnak útra, hogy majd ott biztosan jobb lesz, mint ahol élnek. Mivel a szomszédnak is a fia három hónapot volt az uborkába és Bmw-t vett magának. De azt senki nem nézi, hogy amíg ő ott volt, mondjuk mennyit dolgozott, és milyen körülmények között, távol a családjától, sajnos legtöbbször beteg biztosítás nélkül. És nem beszélve arról, hogy mondjuk öt-hat emberrel egy szobában aludva, egy fürdőszobával természetesen, és egy konyhával. Ami lehet sokakat nem nagyon zavar, de mondjuk egy párt aki ki megy, hogy a jövőjükhöz gyűjtsenek egy keveset, azoknak bizony nem kényelmes ez a helyzet. Nincsen privát szféra, magánélet.
Eközben otthon a szülőnek a szíve szakad meg, és már alig várja, hogy gyermeke, adjon magáról élet jelet. Ez a helyzet Romániában, és sajnos nem csak ott, de talán nálunk elég súlyos a helyzet, ahhoz, hogy lehessen lassan már beszélni róla. Mások lehet nem beszélnek ezekről, mert haza jönnek, az Audival, és elfelejtik azt a három hónapot, illetve úgy tesznek mintha elfelejtenék, ide sajnos ez nem ilyen egyszerű. Majd utána kezdődnek a gondok, elromlott az Audi, kellene egy új iPhone, ne adj Isten valakije megbetegszik, és mi történik mind ezek után. Vissza megy és újra kezdi, de lehet, hogy most nem három hónapra megy.
-Sajnálom, és én nem haragszom, tudom, hogy te nem minket utálsz és megértem, de nem tudok mit csinálni. Sajnálom, hogy fel kell add az álmodat, de hátha később még sikerül. Ne add fel, elmész dolgozni, lesznek román kollégáid, tanulsz románul, ész akkor még sikerülhet ez az egész.
-Hát nem is tudom, hogy ezek után akarok-e még egyáltalán menni tovább tanulni, vagy egyáltalán itt élni. mit kezdjek magammal, magunkkal, gondoltál bele, hogyha egyszer majd neked is lesz gyermeked, és megkér, hogy segíts románul tanulni akkor mit mondasz? Ok! Tudom, hogy te tudsz románul, de én mit mondok neki? Hogy bocsi de anya nem tud románul, menj apádhoz. Vagy ne adj isten egyedül maradok, nem tudok egy személy igazolványt csináltatni mert nem értem. Menjünk el. Mit kezdünk itt? Ugyanúgy dolgozol te az élelmiszer üzletben 1500 lejért? Engem még oda sem vesznek fel, mivel nem tudok románul. Menjek egy gyárba, ahol ennél még kevesebbért dolgozhatok. Mégis miből élnénk meg? Városon egy albérlet annyira azért nem olcsó, te jobban kellene tudd, hiszen laktál már bent.
-Nem olcsó, de azért megélnénk valahogyan csakis nem?
-De ez nekem nem elég.
-Akkor mit akarsz csinálni van jobb ötleted?
-Menjünk ki külföldre.
-Menj ha akarsz én maradok!
-Mit akarsz kezdeni itt ebből a kis pénzből? Ok, hogy mi meg lennénk belőle mondjuk, de mondjuk 5 év mulva ha családot szeretnénk miből neveled fel a gyerekedet?
-Akkor majd lesz valami, de még nem vagyunk ott!
-És mégis mit akarsz dolgozni, és hol?
-Még nem tudom, a tesómék évek óta Németországban vannak, húsfeldolgozóba, mehetnénk oda, ott tuti van felvétel mindig.
-Arra gondolom nem is gondolsz, hogy reumás vagy, és ott bizony hidegben kell dolgoznod.
-Jó akkor mégis hova menjünk?
-Nem tudom.
-És te hogyan szeretnéd egyáltalán letelepedni kint nyelv ismeret nélkül? Azzal az erővel itt is maradhatunk nem?
-Mondjuk gyűjthetnénk pénzt , felújíthatnánk a lakásotokat vagy a miénket, és akkor majd később haza jönnénk mit szólsz?
-Hát jó egyenlőre legyen így. De még mindig nincs olyan munkahely, amit esetleg csinálhatnánk.
-Keressünk a neten, írjuk be , hogy : Munkahelyek németországban mondjuk, vagy tudom is én.
-Jó, ha találsz valamit szólj.Ok?
-Oké.
Nos így született meg bennünk, a nyomos ok, hogy miért is menjünk ki, illetve miért ne mardjunk itthon. A mai világban gondolkozzunk el azon, hogy hova jutottunk, hogy gyermekeink, gyermekeitek, sajnos el mennek több ezer kilométerre, élni, dolgozni, pénzt gyűjteni, hogy mondjuk vegyenek egy autót, vagy felújítsanak egy házat, hogy meg alapozzák az életüket. El mennek idegen országban, nyelv ismerete nélkül, a jobb életben bízva. Reménykedve indulnak útra, hogy majd ott biztosan jobb lesz, mint ahol élnek. Mivel a szomszédnak is a fia három hónapot volt az uborkába és Bmw-t vett magának. De azt senki nem nézi, hogy amíg ő ott volt, mondjuk mennyit dolgozott, és milyen körülmények között, távol a családjától, sajnos legtöbbször beteg biztosítás nélkül. És nem beszélve arról, hogy mondjuk öt-hat emberrel egy szobában aludva, egy fürdőszobával természetesen, és egy konyhával. Ami lehet sokakat nem nagyon zavar, de mondjuk egy párt aki ki megy, hogy a jövőjükhöz gyűjtsenek egy keveset, azoknak bizony nem kényelmes ez a helyzet. Nincsen privát szféra, magánélet.
Eközben otthon a szülőnek a szíve szakad meg, és már alig várja, hogy gyermeke, adjon magáról élet jelet. Ez a helyzet Romániában, és sajnos nem csak ott, de talán nálunk elég súlyos a helyzet, ahhoz, hogy lehessen lassan már beszélni róla. Mások lehet nem beszélnek ezekről, mert haza jönnek, az Audival, és elfelejtik azt a három hónapot, illetve úgy tesznek mintha elfelejtenék, ide sajnos ez nem ilyen egyszerű. Majd utána kezdődnek a gondok, elromlott az Audi, kellene egy új iPhone, ne adj Isten valakije megbetegszik, és mi történik mind ezek után. Vissza megy és újra kezdi, de lehet, hogy most nem három hónapra megy.
Nem sikerult.
-Nem fog sikerülni az érettségim Szivem!
-Miért mondod ezt tudom, hogy ügyes vagy, nem tudhatod, lehetséges, hogy szerencséd lesz.
-Nem nem lesz, mert nem tudok románul.
-Nem baj majd mész akkor ősszel újra vizsgázni.
Mit sem kell mondjak, hogy nem mentem. Nem sajnos ténylegesen nem sikerült az érettségim. Egyedül románból vágtak el, de ez elég volt ahhoz, hogy az életem más vizek fele vegye az irányt.Na de ezek után, hogy merre vitt az élet, ha kiváncsi vagy elmesélem.
-Miért mondod ezt tudom, hogy ügyes vagy, nem tudhatod, lehetséges, hogy szerencséd lesz.
-Nem nem lesz, mert nem tudok románul.
-Nem baj majd mész akkor ősszel újra vizsgázni.
Mit sem kell mondjak, hogy nem mentem. Nem sajnos ténylegesen nem sikerült az érettségim. Egyedül románból vágtak el, de ez elég volt ahhoz, hogy az életem más vizek fele vegye az irányt.Na de ezek után, hogy merre vitt az élet, ha kiváncsi vagy elmesélem.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)